Faluszépítő Egyesület

Környezet-, és természetvédelem, hagyományőrzés

Széhely: 8721 Vése, Szabadság tér 8.

Telefon: 85/345-107

Elnök: Zsoldos Imre

Mobil: 70/3817005

Az egyesület célja:

Segítse a község építészeti, környezeti és természeti értékeinek megőrzését, korszerű, esztétikus, ugyanakkor tájba illő és környezetbarát fejlesztését, szépítését. Ápolja a lakóhely hagyományait, erősítse a lakosság szeretetét szülőhelyéhez, otthont adó környezetéhez.
Az egyesület az önkormányzati szervekkel, gazdálkodó egységekkel együttműködve, azok erkölcsi, és anyagi hozzájárulását felhaszálva a helyi lakosság és az elszármazottak közreműködéséhez megfelelő szervezeti és anyagi feltételeket kíván teremteni.

 

Az Egyesület kezdeti tevékenységeinek leírása:

Az egyesület 1990-ben alakult. A helyhatósági választások alkalmával 4 személy a támogatásunkkal indult helyi képviselőnek. Közülük hárman testületi tagok lettek.

Az egyesület megalakulása után a vezetőség kidolgozta középtávú tervét az alapszabályban megfogalmazott célok alapján. Szervezésünkben, és közreműködésünkkel a falu határában "üdvözlő táblákat" helyeztünk el a települést átszelő 61.-es közút mentén. A táblák, és az alattuk elhelyezett virágládák gondozását is vállaltuk.
Kezdeményeztük, és aktívan részt vettünk az I. és II. világháborús emlékmű felújításában. Egyesületünk egyik tagja vezetésével az emlékmű elé székely kapu készült, amit szintén mi gondozunk.
1993 nyarán egy "fafaragó tábort szerveztünk, 5 környékbeli amatőr fafaragó részvételével. Az egy hetes tábor ideje alatt községünk több értékes dísszel gyarapodott. A Művelődési Otthon bejáratához díszkapu, a belső udvarba pedig egy többfunkciós szabadtéri pavilon készült.
A község központját pedig egy díszesen faragott eligazító tábla gazdagítja, amely szintén a fafaragók keze munkáját dicséri. Terveink megvalósítását nagymértékben segítette, hogy a ''''93-as tavaszi Közművelődési Pályázatra benyújtott munkánkat a kuratórium díjazásra alkalmasnak minősítette, és azóta is több pályázaton szerepeltünk eredménnyel. 1990 óta minden tavasszal lomtalanítási akciót szervezünk, és meghirdetjük a "Virágos ablakok, tiszta porták" akciót. Az akció keretében a lakosság kedvezményesen juthat virágpalántákhoz, dísznövényekhez, mellyel az ingatlanok előtti járdaszéleket, közterületeket díszíthetik.
Évente rendszeresen szervezünk diákok és felnőttek részére helytörténeti - honismereti vetélkedőt, ahol helyi- és környékbeli települések múltjával, hagyományaival ismerkedhetnek meg a játékosok.
1996-ban sok társadalmi munkával, és pályázatokon nyert pénzeszközzel sikerült kialakítanunk egy "helytörténeti gyűjteményt". Egyesületünk egyik tagjának tulajdonát képező ingatlanon eredeti állapotába visszaállítottunk két helyiséget, amit megpróbáltunk "korhűn" berendezni a községben gyűjtött használati tárgyakkal, eszközökkel. A gyűjtemény kezelését, gyarapítását is magára vállalta az egyesület.

1997-ben az önkormányzat anyagi támogatásával egyesületünk a település utcáiban díszesen faragott, virágtartóval ellátott "utcanév-táblákat" helyezett el, melyek gondozását is felvállaltuk.

Szintén 1997-ben kezdődött az az akciónk, amit jelenleg is folytatunk:

A helyi önkormányzattal kötött megállapodás értelmében az egyesület minden lehetőséget megragad, hogy a községben népszerűsítse, a lakossággal megismertesse a hulladékok szelektív gyűjtésének módszerét, annak előnyeit, s az így szétválogatott hulladékok hasznosításának lehetőségeit. Ennek keretében megszerveztük a szelektív hulladéktárolók elhelyezését a faluban.